0-s évek eleje, Magyarhon. Zacskósleves, filoszlamúr, létdefekt. Verababa - a nõ, alias Filó Vera - a drámaírónõ, alias fill over A: – az elektronikus szubjekt (vagy szubrett, nemt'm) – kinek nickname-je akár a Szobalány is lehetne, ha olykor be-beklikkel egy-egy chat-szobába, úgy látja 30-as évei vége felé, hogy szerelmi regényüket élete szerelmével meglegyintette a sakál unalom és tömör nem-gyönyör. Lesz egy filóveránk, aki - merthiszmár a Julcsi és az Ivett is hívta, a Tündi pedig adott neki egy jelentkezési lapot - beáll vendégmunkásnak. Szobalánynak, Londonban. Azzal a feltett szándékkal, hogy rálel a pasira, aki a másik, régebbi sztoriból lassan kezd eltünedezni.
A családi szófán egy árnyék lapozgatja az angol nyelvû magazinokat. Londonban Verababa egyfajta nõi Danteként csámborog angol hotelmenedzserek, junkiek, néger szakácsnõk között, s még arra is jut ideje, hogy FilóVeraként a történteket egy általa írt szürreális tévéjáték mellékszálaként funkc ionáltassa, ami persze nehezen követhetõvé tenné a darabot, ha nem kalauzolnának bennünket végig az írónõ-szobalány szellemes-kiábrándult önreflexiói.
fill over A: kézen fog minket, és adjad neki. Telefonbeszélgetések, netek, faxok, videók közt vezet utunk a Nagy Sivár Semmi partján. Itt ül szívünk és kis teste hangtalan vacog…És persze mellette zajlik a tévéjáték a tévében. A Feleségé, aki keresi a Férj papucsát, miközben a Szomszéd nõ a kislányát üvöltteti… A Szobalány friss ágynemût huznyatol.
S hogy mi a megoldás ebben a semmi-sem-biztos-minden-viszonylagos high-tech pokolban? A Szerelem, természetesen. Mint kétségbeesett kapaszkodó is egyben.

„Jámbor József szellemes, kiegyensúlyozott, intellektuális szórakozást nyújtó játékká formálta Filó Vera darabját, az utcaszószínház ötletével élvezetes keretet kínálva a játékhoz.”
„Vagyis a realista-naturalista színházi tradíció számára felejthetetlenek, min mindenképpen a szokottól eltérő megközelítést igényelnek. S ha ez valóban ihlető, megtermékenyítő, fantáziát megindító hatással bír egy rendezőre, akkor lényegesen nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy Filó-szövegből eredetibb, invenciózusabb, jelentősebb ,a befogadótól is a szokottól eltérő hozzáállást kívánó előadás jöjjön létre, mint a manapság oly divatos színpadi szerzők semmilyen alkotói kreativitást nem igénylő műveiből, vagy akár a valóban jelentékeny, de a tradíciókhoz szorosan tapadó, alkotói fantáziát következésképp kevésbé megmozdító írók fantáziájából."
„Jámbor József a harmadik ősbemutatót rendezi Zsámbékon, ami még akkor is méltánylandó lenne, ha ha az előadások kevésbé sikerülnek. Ám e bemutatók komoly értékkel bírnak – a mostanit is beleértve.”
(Urbán Balázs: "Busz, chat, szappan" - Criticai Lapok)
„Ülök a zsámbéki színházi buszon, amelyben Filó Vera Szobalánynak Londonban című darabja játszódik. A busz csak az egyik helyszín, amely a többi helyszínre utaztatja a nézőt. A többi helyszín a művelődési otthon kültere és udvara, a zárdakert, egy földbe betonozott emlékmű, egy polgárház kertje - minden, ahol a busz megáll. A nézők ilyenkor leszállnak, hogy megnézzék az aktuális jelenetet, majd visszaszállnak, és tovább utaznak, a következő helyszínre. A társasutazás idegenvezetője időnként megnyugtat bennünket, hogy jó úton vagyunk London felé. Közben érzékeljük, hogy körbe-körbe járunk, többször is érintjük ugyanazt a helyet, végül visszaérünk oda, ahonnan elindultunk. Zsámbékról Zsámbékra utaztunk tehát, vagyis nem utaztunk sehová, ami körülbelül megfelel a darabnak, abból ugyanis - ha nagyon odafigyelünk - az derül ki, hogy a címszereplő szobalány, aki bizonyos fokig a darab szerzőjével azonos, szintén csak virtuális értelemben volt Londonban. Ha értik, mire gondolok."
(Koltai Tamás: „Társasutazás” – Élet és irodalom)
"Hosszasan lehetne arról írni, hogy milyen jelentős eseménynek számít manapság, amikor egy kortárs magyar dráma végre színpadra kerülhet. Azonban ha olyan izgalmas előadással találkozunk, mint én a múlt héten, akkor a fenti magasztos elmélkedések feleslegessé válnak, és elég annyi bevezetőként, hogy ősbemutatót tartottak a hét végén Zsámbékon."
„A nézők álldogálnak, majd a főhősnővel, a Filó Verát (is) alakító Szoták Andreával együtt útra kelnek a Volán „menetrendszerű” járatával Londonba. A fiatal magyar írónő világot akar látni, nyelvet tanulni, meg akarja találni kedvesét, így vendégmunkásnak, szobalánynak áll. A buszon tovább zajlik a játék, majd a kétórás előadás utazgatással telik egyik helyszínről a másikra, ahol bepillantást nyerhetünk hősnőnk nagyvilági kalandjaiba."
„A humorral, szatírával, a mai magyar hon finom iróniájával fűszerezett előadás egyszerre szórakoztató és meghökkentő. A rendezés igyekszik pontosan közvetíteni a közvetíthetőt, a darab megértésében segítségünkre siet idegenvezetőnk, a narrátor, aki eligazít minket abban a kavalkádban, amit ma nevezhetünk a Nagy Sivár Semmi partjának.”
(Baracius Krisztina: „Úticomedy” – Magyar Demokrata)